Gyeviki Márta doktori értekezéséből
Számos bizonyíték áll rendelkezésre,- így például a svájci cölöpépítményekben, vagy az amerikai őslakosok kőkorszakbeli barlangjaiban talált cseresznye magok - amelyek azt igazolják, hogy a cseresznye és a meggy fogyasztásának története egészen az őskorig vezethető vissza (Mohácsy és Maliga 1959).
A termesztett cseresznyére vonatkozó legrégebbi adatok a botanikai történészek szerint a görög műveltség idejéből valók, bár bizonyos elterjedt nézetek szerint Anatólia északkeleti részéről hozták be a Római Birodalom Pontus régiójába, i.e. 72-ben.
A törökországi Giresun városát az ókori görögök Choerades vagy Pharnacia, később Kerasous vagy Cerasus néven ismerték. Az angol cherry, a francia cerise, a spanyol cereza, a dél-olasz cerasa mind az ókori görög κέρασος, „cseresznye” szóból ered, amit a Cerasusszal azonosítottak.
Először a római időkben exportálták Európába a gyümölcsöt (Faust és Surányi 1997).
A cseresznye (Prunus avium L.) vadon az európai kontinens olyan területein fordul elő, ahol egyébként fajtái termeszthetők, tehát a skandináv országoktól délre, a kontinens valamennyi országában.
Ezen kívül igen közönséges vadon termő növény a volt Szovjetunió déli részein, illetve Dél-Ázsiában, egészen Észak-Indiáig.
Vadcseresznye azonban nagy tömegben nem mindenhol található meg, legnagyobb mennyiségben a Kaszpi- és a Fekete-tenger között, és ezektől délre fordul elő.
Megállapítható, hogy a cseresznye igen nagy területen terjedt el, és így lehetséges, hogy egymástól messze eső vidéken kezdték el termeszteni (Mohácsy és Maliga 1959).
A cseresznye (madárcseresznye) neve az ’avium’ szóból származik, lévén a madarak kedvelt gyümölcse. Korabeli írásokból kiderül, hogy a P. cerasus és a P. avium két különböző fajnak számított, ugyanakkor nem tartották lehetetlennek azt az elképzelést sem, miszerint a két faj egymásból keletkezett. Mivel a cseresznye eredeti hazájában elterjedtebb, erőteljesebb és szívósabb volt, mint a meggy, úgy gondolja, hogy tehát a meggy a cseresznyéből származik.
Olyan elképzelések is megfogalmazódtak, hogy a meggy az Észak-Iránban és a jelenlegi Türkmenisztán területén őshonos P. fruticosa segítségével alakult ki.
Más vélemények szerint egy harmadik faj, a Fekete-, és a Kaszpi-tenger mellékén őshonos Prunus acida lehetett a kiinduló növény. Az utóbbi elmélet mellett szól erősen savanykás íze is.
A meggyet a görögök már i.e. 300 táján ismerték, de népszerű volt a perzsák és a rómaiak körében is (Békefi 2005).
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu